Az Onroad.hu 48 órás motoros teljesítménytúra 2009-ben egy hirtelen ötlettől vezérelve indult. A cél az volt, hogy a klasszikus 24 órások kihívásait élhessék át az éjszakai motorozás veszélyeitől ódzkodók is. Az alapelv: egy adott tematika szerinti szép és érdekes helyeket oly módon járjunk végig motorral, hogy közben a környezetről a lehető legtöbbet tudjuk meg, élvezzük a tájat és a látnivalókat, de mindezt a lehető legbiztonságosabban tegyük. Éppen ezért az útvonal úgy van összeállítva, hogy azt péntek déltől vasárnap délig a közlekedési szabályok betartása mellett, két éjszakai pihenő beiktatásával végig lehessen járni. Sőt, az itinertől tetszés szerint el is lehet térni – például az útminőség okán -, csupán az adott kulcspontok felkeresése “követelmény”. A terveinktől eltérően sajnos rendkívülire sikerült 2020-as motoros idény lehetőségeihez igazodva a BázisMotor-Onroad.hu48h újra az “ősi” rendszer szerint, vagyis egyéni feladatvégzéssel zajlik. A mezőny nem találkozik egyben, egy helyen, hanem mindenki a saját lakhelyéről indulva és oda visszaérve rakja sorrendbe a hazai kilátókat. Az emlékpólók is postán érkeznek majd a túra után.
A túrán mindenki belátása szerint egyénileg, vagy tetszés szerinti méretű csoportban motorozhat. Utas szállítása szintén engedélyezett. Az indulás felvétele az előzetes és visszaigazolt jelentkezés. A BázisMotor-Onroad.hu48h motoros túra célja egy adott tematika alapján megtenni az itiner által leírt útvonalat, közben érinteni a kitűzött célpontokat. A célpontok közelében meg kell keresni egy-egy egyszerű kérdésre a választ – ezek megtalálása mindig könnyű, és motorral is lehetséges, csupán azt a célt szolgálják, hogy a résztvevő valóban járjon a kitűzött ponton. A valós cél egy szép motorozási élmény és az adott évre kitűzött célpontok sematikus megismerése (ebben az évben a kilátóké).
A BázisMotor-Onroad.hu48h motoros túra pénteken délben indul, majd vasárnap délben valamennyi pont érintése után ér véget. A kitűzött táv végig világosban motorozva, a közlekedési szabályok betartása mellett is teljesíthető. A táv során az étkezést, üzemanyag-utánpótlást és a szállást mindenki egyénileg oldja meg. A táv végig burkolt, aszfaltos úton vezet – kivétel egyes célpontok közvetlen megközelítése. A túrán való részvétel semmiféle jogosultságot nem ad a közlekedési szabályok be nem tartására, a bírságolás elkerülés érdekében nem lehet hivatkozni rá. A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, ezt a felelősséget nem háríthatja át, nem ruházhatja másra. Ezt minden jelentkező a jelentkezésével együtt tudomásul veszi és elfogadja.
A BázisMotor-Onroad.hu48h motoros túra NEM VERSENY. Így szorosan vett értékelése sincs. A teljesítést követően mindenki postai úton kapja meg a jelentkezéskor kiválasztott emlékpólókat.
A túra feladása vagy különleges szituáció (baleset, meghibásodás) esetén a résztvevőknek nincs jelentési kötelezettsége vagy ajánlása a szervezők felé.
Típusa | Ára | Tartalma |
---|---|---|
Vezető | 6.400 Ft | Emlékpóló, valamint matrica és itiner. |
Utas | 2.900 Ft | Emlékpóló. |
Az ár NEM tartalmazza a benzin és biztosítás költségeit |